Memphisz főistene, mint a Memphiszi Teológia világteremtő istene több szempontból is érdekes tagja az egyiptomi pantheonnak. Azon kivételes istenek közé tartozik, akiknek nincs állati alakjuk. Kék "úszósipkában" álldogáló múmiaként szokás ábrázolni, kezében összefogott dzsed-oszloppal, wasz-jogarral ankh-hal - a három szimbólumot időnként egyetlen jogarrá kombinálták össze a későbbi korokban. Alakját időnként könnyű összetéveszteni Honszuval, ám Ptah nem visel más fejdíszt, míg Honszut gyermektinccsel és néha Thotéhoz hasonló holdas fejdísszel szokták ábrázolni. Triászának ő a főalakja, felesége Szahmet, a félelmetes, kettős természetű, oroszlánfejű istennő, fiuk a lótuszkoronás Nofertum.

Ptah tisztelete legalábbis egyidős Memphisszel és az egyesített birodalommal. Még a város egyik nevében is megtalálható: Hut-ka-Ptah jelentése: "Ptah lelkének háza". Első ábrázolása egy I. dinasztia idejéből való kőedényen került elő - Flinders Petrie Tarkhan mellett találta, Memphisztől délre. Ez a déli irány szinte szimbolikus is lehetne, ugyanis Ptah memphiszi temploma a város falától délre állt - innen ered Ptah egyik állandó jelzője, a "falától délre levő". Ptahot a kézművesek és művészetek isteneként is tisztelték, ennek jeléül főpapja a "nagy, a kézművesek vezetője" címet viselte. Kultusza térben és időben egyaránt elterjedt volt a Két Országban.

Tisztelete mindig nagy súlyt kapott. Szokarisz, a memphiszi nekropolisz oltalmazója (kinek emlékét Szakkara a nevében is őrzi) egy idő után beleolvadt alakjába, majd Ozírisszel került szorosabb összefüggésbe, többek között az Ápisz-bikák kapcsán. Ennek ellenére elkerülte a teljes azonosítást - ebben is a ritka kivételek közé tartozik.

Magának a Memphiszi Teológiának fennmaradása is érdekes történet. Szövege szerint egy ősrégi, féregrágta papiruszon találták Sabaka fáraó idején, és, hogy a pusztulástól megóvják, kőbe vésték. (Megmaradt töredéke a British Museum-ban található.) Ezzel a férgek dolgát jócskán megnehezítették, de korunk kutatóiét is. Nem lehet tudni ugyanis, hogy a régi korokat nagyra becsülő, a régi iratok nyelvét jól ismerő és ügyesen utánzó időszakban nem csak a nagyobb nyomaték kedvéért hivatkoztak-e az óbirodalmi ősökre. Ez akkoriban ugyanis szinte divattá vált!

Ptah és a Memphiszi Teológia érdekes ellentmondásban áll Atummal és a hozzá kapcsolódó teremtésmítosszal. (Teremtésmítoszokban ugyanis az egyiptomiak nem szenvedtek hiányt!) A teremtő aktus Ptahnál pusztán szellemi, míg Atumnál az anyag az elsődleges. Atum önnemzéssel teremtette a világot, Ptah viszont a gondolat és a szó erejével. Az egyiptomi felfogás szerint a "valóság" létrehozásához az kellett, hogy a szív kigondolja és a száj kimondja azt, ami megvalósul. Az első ahhoz, hogy, mint idea megjelenhessen, a második azért, hogy az idea valósággá válhasson. (Ez az eszme visszacseng a mai ezoterikus gondolkodásban is!) Ptah a teremtéskor - az egyiptomiak úgy hívják: az első alkalom - nem csak a világot hozta létre, hanem az isteneket és azok alakját, szentélyeit, rituáléit is:

"Ptah elégedett volt, minekután megteremtett minden dolgot és minden isteni szót. Megalkotta az isteneket, létrehozta a városokat, kijelölte Ő a kerületeket (nomoszokat). Elhelyezte az isteneket szentélyeikbe, elrendelte áldozataikat, szentélyeiket megalapítván. Olyanná tette a testüket, hogy szívük elégedett legyen."

(Kákosy László fordítása)

Az anyag és a szellem világnézete áll itt szemben egymással! Szembenállásuk azonban megmaradt a hitvita szintjén, nem vont magával tényleges összeütközést, vallásháborút.

A szó, a név teremtő erejének egyiptomi mítosza nem egyedülálló elképzelés az ókorban. Az akkád (babiloni) teremtés-eposz (Enúma elis) kezdete is erre utal:

De utalhatunk Mózes első könyvére is: "Kezdetben vala az Ige" - állítja az Ószövetség, sőt Isten teremtő ereje így nyilvánul meg: "Legyen világosság!" Nos, lett is... Az már azonban más kérdés, hogy Éli (az Ószövetség teremtő istene), vagy Ptah volt-e világteremtésben sikeresebb. Azt hiszem, ezt mindenkinek magának kell eldöntenie. :o)

HoremWeb